Ha örömömben sírok,
vagy utol ér a bánat,..
átadom magam egy
szavakból szőtt világnak
rímek, szóképek, vágy,
öröm, sóhajok fölött,..
mint eltévedt vándor,
ég és föld között.
Elveszett világ
Sziklaorom tetején állok.
Mikor lenézek,
egy eltűnt világot látok,
kék színű pára leng fölötte,
talán... sosem létezett,
csak én képzeltem a völgybe.
Vagy mégis tévedek?
Hisz emlékeimben létezett a nyár,
mikor a szó lelkembe költözött,
szegetlen üzenetként billegett,
mint fán, a vadgesztenye levelek.
Emlékszem csókok ízére,
mit megidézett az ősz?
Gyümölcseit ajkamra téve,
mohón kóstoltam édes ízüket.
Mennie kellett,
az ősz nem maradhatott velem,
helyette jött a tél,
de őt is szeretem.
Mert nékem adva lelkét,
fájlalta bánatom.
Vigaszul havat kacagott nekem,
oly szépen hullatva csillagát,
én csak ámulva néztem,
feledve a vágy kérlelő szavát.
A völgyben hömpölyög a pára,
Visszatérek a rejtett világba....
Most még a szél simogat,
küszködöm a szavakkal?
Csak egy percet maradhassak még..
Szélfútta hajjal....
Na de azért, a vidámság, a ...kópéság ott van ám bennem,
és be is bizonyitom a következőkkel
Bűvölet
Édesem!
Ímádlak,
vársz rám!
fekve,
de miért vagy felöltözve.
Letépem a ruhád,,
én szabaddá teszlek.
Lassan meztelen lesz tested,
megcirógatlak,
az ujjam tétován
élvezi bőröd bársonyát.
Ajkammal simogatlak,
hogy érezzem édes csókod,
tested illatát.
Van,
hogy álmodom veled,
megöl a vágy,
nagyon akarlak,
mindig szerettelek.
Tudom néha vad vagyok,..
bőrödbe beleharapok,
Számba veszlek,
verbális csodát teszek,
s mire puhán hajlékony,
lágy lehetnél,
én már végzek is veled.
De egy új tábla tejcsoki,
már több is,
mint élvezet.
A rabod vagyok,
kellesz nekem.
Nélküled fénytelen
az életem.
Vigyázom rád
igérem, naponta
igézet vagy ajkaimra.
Te fényes édes,
csillogó varázs!
Mi legyen a neved?
AJAKFÉNY!
Mi más!?
Míg várlak,
bár fölösleges remény
szép akarok lenni,?
ez egy női erény?
hát tudom,
hasztalan erőlködöm,
a legszebb hely rajtam a köldököm.
Bizony,
mert az nincsen,
kioldódott a csomója,
s mert féltek,
hogy bentről valami rossz útra téved,
körülmetélték az egészet.
Szóval,
a köldököm a legszebb,
én?
a sorba sem vagyok,
csak a szemeim,?
tágra nyilt,
nagyok,
mikor a tükörben meglátom magam?
-Te jó Isten,?
ott szemben egy banya van!
Hiába erőlködöm, kegyszer,
vegyszer, mákony,
A kozmetika tárháza nem elég hatékony?
Már a barátnőm is unva az egészet,
- Ajánlok én neked,
máris egy jó krémet!
ALÓLAM a neve,
gyönge baba módon?
Te szédült nőszemély,?
? az vagy ha mondom!
Szerelmes alkony
A szobámba nesztelenül
beszökött az alkony.
Én nem féltem tőle,
hihette, hogy alszom.
Félénken átkarolt
halvány gyöngédsége.
Erősödő szerelmétől,
egyre szürkült fénye.
Már is rabja lettem,
éreztem a csókját.
Riadt félelmemben
gyújtottam a gyertyát.
Megsértődött érte,
de körém kuporgott.
Vigyázom az álmod,
reggel búcsút mondok.
Hűtlen tekintet
Tudod, hogy imádlak,
reszketek érted.
Hiányod megszenvedem,
ha nem láthatlak, félek.
Veled,
szép a világ,
édes minden pillanat.
Boldogság,
ha tested megérinti ajkamat.
Mint egy áramütés,
érintésed varázsa,
elég megpillantani,
te vagy az életem álma.
Most mégis elfordítom,
elfordítom a tekintetem.
Még egy krémest enni?
Rémes!
Meghalnék tőled,
és nem érted.
Végtelen magány
Most, hogy hallottam az igazságot, nem tudom, mit tegyek?!
Halkan könyörgöm,. morzsolom a szavakat, mintha rózsa
fűzér gyöngyei peregnének ujjaim között.
Értem én Uram!
Csak arra kérlek, - adj időt nekem, - csak annyit, - amíg
bepótolom az életem. Még rettegek attól, hogy mi lesz velük,
de gondolatban a folyó parton ülök, és a másik oldal titkait
kémlelném, de nem lehet. Itt magányos vagyok de lelkemben a
hang egy dallamot énekel. Nem félek attól, hogy utaznom kell,
mert hiszem, ott majd élhetek tovább,... tovább mint eddig, és
talán, ott nem olvassák fejemre testem bélyegét,... mert testetlen
leszek,. és csak akkor láthatnak ha akarom?
A víz felszínén köd gomolyog, úgy hömpölyög mint éveim sora.
Néha sötéten és talán fenyeget, vagy fehér, és szinte hívogatón
integet. De nem mehetek,... még nem. Még annyi dolgom van,
még élni sem volna rossz.
Azt hallottam egyszer, hogy igazán a Halál magányos. Teljesen
egyedül, sokszor céltalanul őgyeleg közöttünk .
S ha nincs megrendelése, akkor aki megtetszik neki, magával
viszi.
Kérlek Uram!
Szólj a Fekete Lovagnak, legyen türelmes. Csak akkor jöjjön értem,
ha te azt akarod. Ígérem, majd nem hadakozom, engedelmes
leszek S mikor köpenyével beterítve magához ölel, karjába bújva
nézem, ahogy siratják távozásom. Jaj Istenem! Mit tegyek?
Bánatuktól szenvedek.
A víz felett egy lélekharang hangja sír búcsú éneket, de kiért nem
tudom, csak annyit látok, egy sötétköpenyes tesz karjából a csónakba
egy fehérruhást. Egymás szemébe néznek,..aztán búcsút intenek.
A csuklyás rám néz, bár arctalan, mégis érzem, hogy mosolyog.
Csókot dob nekem,..rázza a fejét, .. és belül hallom,..
- Te még messze vagy!
Mikor felébredek, sötét van, ragyognak a csillagok, és őrzik
könnyemet
Hirtelen a lelkemen.... halványan,,,, világítani kezd.... a mosoly.....
A kő varázslata
Mikor gyenge testem lelketlen maradt,
tűz emésztette,
míg finom porából,
préselt gyémántként viselős lehetett.
Palotám gyűrűd ormára téve,
ujjadra húztál,
még mindig csodáltál.
Érezlek,
mint szomjazó föld az éltető esőt,
hallom hangod kristályok között,
s ha a téli szél végig söpör a téren,
tested melege védi fényem.
Ha itt az éjfél,
bűvös lesz az éjszaka,
varázslatok tűzében ég,
vágyad tüze gyullad meg bennem,
és már táncolok a tenyeredben.
Mire csókod elérne,
már égek,
hozzád bújok,
szemedbe nézek,
szivárvány ágyon tiéd a testem,
ringat a vágyad egyre hevesebben.
Minden nap első órája tied,
amíg emlékszel reám,
gyűrőd gyémánt várában várom,
a varázslatos éjszakát.
Ha kikapcsolod a zenét / felül balsarok/ és a lejátszót, bal oldalon
(forrás: 
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!